Nehéz eldönteni:


most akkor veréb izé véreb?


vérmalac?



vérbakkecske?

Nem, ez egy vérnyúl.
Hogy megértse mindenki, milyen veszélyes is a vérnyúl, jöjjön egy dokumentált eset a középkorból:

"Arthur nem értette a dolgot:
- A... nyúlon túl?
- Nem, a nyúl az.
- Aahh! - állt fel dühösen a király. - Vén, hülye buzeráns!
- Mi?
- Hiába izgattál fel!
- Ez nem közönséges nyúl - mutatott a jószágra Tim.
- Aahh! - emelte az égre tekintetét a király.
- Ennél aljasabb, gonoszabb, rosszindulatúbb rágcsálót még nem láttál...
- Seggfej - szólt egy hang a csapatból.
- Berittyentettem - jegyezte meg halkan Sir Robin.
- Vigyázz, csak vigyázz! - emelte fel a hangját a varázsló - Ez a nyúl halált lövell ki magából akár egy mérföldnyire is!
- Fulladj bele! - reagált Lancelot vagy Galahad; nem tudni, mert nagyon elbújt a többiek között.
- Vigyázz: ha meghág, nem lesz ekkora pofád! - válaszolt a mágus.
- Engem? - lepődött meg az iménti lovag.
- Te aztán jól kibabráltál velünk - csóválta a fejét Robin.
- Én mondtam előre - próbálkozott Tim.
- Mit csinál: lerágja a seggünket? - gúnyolódott Sir Robin. - Ekkora éles fogai vannak - mutatta megint az ujjaival hadonászva - És akkorát ugrik, mint egy... nézd a lábát, mekkora!

- Na menj, fiam - intett Arthur egyik vitézének, megelégelve a meddő diskurzust - Csapd le a fejét!
- Máris, Uram, egy pillanat - indult a lovag - Egy nyúlpörkölt rendel!
- Nézd! - intett a varázsló elégedetten egy pillanat múlva: az elbizakodott lovag leeresztett karddal lépett a nyúl felé... csak egy villanás volt... a nyúl nekiugrott a torkának és leharapta a fejét. A lovag véres teste élettelenül hanyatlott a földön heverő komplett csontvázak közé.
- A szakramentumát! - tátotta el a száját az előbb még oly magabiztos király. Lovagjai is közelebb húzódtak hozzá.
- Én mondtam előre - nézett mindentudóan Arthurra a varázsló.
- Megint beszartam - jegyezte még valahonnan hátulról Robin.
- Én mondtam. De hallgattatok ti rám? Dehogy hallgattatok, nagyokosok. "Ártalmatlan kis nyuszika" - mondtátok ti, de így van ez mindig. Én mindenkit figyelmeztetek és senki sem...
- Fogd már be a szád! - unta meg Arthur, majd a többieknek: - Rohaam!
A nyúl iszonyatos rendet vágott közöttük, amint kétségbeesett kardcsapásokkal igyekeztek megállítani szemmel szinte követhetetlen cikázását torkok és karok; mellkasok és lábikrák között.
Egymás után dőltek a földre a Kerekasztal kipróbált lovagjai.
- Fussunk! - kiáltott végül Arthur, megelégelve a vérontást.
- Menjünk innen! - jajdultak a többiek és riadt futásnak eredtek. A kráter peremén, a fenevadtól biztos távolságban volt csak merszük meglassítani lépteiket. Robin ledobta pajzsát és a földre omlott. A varázsló kárörvendő arccal fogadta őket:
- Hát megmondtam előre...
A bestia közben elégedetten megrázta magát, s megint visszavedlett képre jámbor rágcsálóvá.
- Jaj! - tapasztották sebeikre kezüket a derék lovagok.
- Állj! - próbált rendet teremteni a király. - A veszteségünk?
- Galahad.
- Hector - folytatta Sir Galahad, akiről ezzel kiderült, hogy mégsem maradt holtan a csatamezőn.
- És Bors: öt ember - összegezte a király.
- Három; Uram - javította ki Galahad.
- Jó, akkor három, de még így se kockáztassunk meg több frontális támadást.
- Próbáljuk meg átverni azzal - javasolta a közben magához tért Robin - hogy még messzebb futunk; jó?
- Te hallgass és válts gatyát! - ripakodott rá ura és parancsolója.
- Jó.
- Kezdjük csúfolni - állt elő egy újabb tervvel Sir Galahad - Hátha úgy feldühödik, hogy valami hibát követ el.
- Teszem azt?
- Hát... hmm...
- Íj van nálunk? - kérdezte Lancelot.
- Nincs.
- De a Szent Kézigránát itt van! - ujjongott fel ismét Lancelot.
- Az ám, tényleg, az Antiochiai Szent Kézigránát! - derült fel Arthur király ábrázata - Ménár atya az őrizője e kegyes ereklyének. Ménár atya: hozzátok a Szent Kézigránátot!"

De ez már egy másik történet...